2009. április 7., kedd

juniperus ráültetés

A ráültetések nem nagyon tetszenek. Csalásnak tartom mert nem a saját törzse látható a növénynek. Ennek ellenére mégis csináltam egyet. Ezt a borókát még 2007-ben szereztem és viszonylag ígéretes törzse volt. Meg is maradt, nőtt is 2 évig, de az idén tavasszal összeszáradtak az ágai és elpusztult. Az ágrendszere nem volt túl jó, nagyon magasan helyezhedtek el és aránytalanok voltak az ágai.
Lefűrészeltem a tetejét és megtisztítottam a földtől a gyökerét. Korábban volt már rajta jin de nem volt igazán jó mert tavalyelőtt még nem volt marógépem.


Lehántottam a kérget.
Íme egy faiskolából vásárolt Juniperus
Befűrészeltem a törzset..
...majd feszítés és hasítás.
Nekiláttam a géppel. Igazából csak most tanulom ennek a gravírozógépnek a fortélyait aztán remélhetőleg a sharik is egyre jobbak lesznek.
A részben megfaragott csiszolt fa. A boróka fája valami iszonyat kemény, kiszáradva meg mint a kő. Volt amikor majdnem meggyulladt a fa a fúrófejtől.
Több óra csiszolás után kapott egy pár réteg mészkénlevet.
Közben míg száradt a jin, addig megvizsgáltam az élő növény ágrendszerét és kibontottam a gyökereket.
Az elhalt részen készítettem egy vájatot vésővel fúróval, amibe belehelyeztem a törzset és szöggel 3 ponton rögzítettem. Sajnos az élő törzsnek volt egy kanyar az alján amit már csak későn vettem észre így tökéletesen nem tudott egy ponton beleilleszekedni a holt részbe. Reményeim szerint elnnek ellenére az évek folyamán amikor vastagodik szépen benövi a szögeket a vájatot és a görbeség se fog annyira látszani akkor olyan lesz mintha tényleg a saját törzse lenne. Ennek ellenére nem látszódik mert nem ez az elölnézete.
Beleültettem egy lapos kettéfűrészelt vödörbe.
Majd megdrótoztam az ágakat. Egyenlőre ez az első alakítása. Több ágat hagytam rajta mint ami kell, tartaléknak vagy hogy ideiglenesen is sűrűbb képet mutasson. Később kivagdosok néhány ágat ami nem kell. Addig had erősödjön hadd nőjön egybe a holt törzzsel. A festés teljesen megszáradt, de még nem fehéredett ki teljesen. Annak is kell egy két hét míg teljesen beszívja.

5 megjegyzés:

  1. Szia Balázs !

    Szerintem nagyon jó lesz :)nekem most sajna ilyenre nincs időm,a kertet alakítom.Ha kész teszek fel képet.De lehet én is kreálok egy ilyensimt.Sok sikert.

    ÜDv

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen, majd rakd fel ha neked is kész lesz!

    VálaszTörlés
  3. Balazs nagyon jo lett...igaz en egy kicsit maskep ultetem volna bele a szaraz faba a boroka torzset. En szerintem nagyon jo let volna a az elo fa torzset a szaraz fa ivelt kanyarulataba hejeszted volna akepen hogy idovel egy elet vonalat kepzodot volna.
    De gratulalok nagyon szepre sikerult...szep fejlodest kivanok neki:)
    Laci

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Köszönöm, igen én is nagyon sokat gondolkoztam rajta hogy mit csináljak belőle. Igazából most csináltam ilyet először, úgyhogy én is csak tanulgatom ennek a fortélyait.

    VálaszTörlés