Mostanában sajnos nem volt sok időm a bloggal és a növényekkel foglalkozni, de igyekszem majd bepótolni. Itt van egy pár szeptemberben készült kép. A nyírfa azóta elhullajtotta levelét.
Helló! Sajna ezeket én is csak Budapestről tudtam beszerezni. Szegeden talán a "nagy" obi-ba lehet venni tálakat, de azok kör alakúak, fehérek, és ki kell lyukasztani az aljukat. Nekem is ez az egyik gondom hogy Szegeden és környékén nem tudok bonsaial kapcsolatos dolgokat beszerezni.
Röviden a kezdetekről: 2002 tavaszán került a kezembe egy könyv amely a bonsaiokról szólt. Először csak tetszett mint bárki másnak, de később elhatároztam hogy nekem is kell egy ilyen. Nem sokkal ezután még azon a tavaszon kimentem a közeli ártérbe és két juharcsemetét kiásva reménykedtem hogy ezekből bonsai lesz. Lehetett volna is, de rá kb 1 évre sajnos mind a kettő elfagyott. Azóta rengeteg féle fajta növényt összeszedtem innen onnan és próbáltam megtartani őket több kevesebb sikerrel. Azért hoztam létre a "bonsai" blogot hogy a növények változásait, alakulásait figyelemmel lehessen kísérni, és esetleg aki tud belőle valamit is profitálni akkor már megérte. Szívesen várom mások véleményét észrevételét!
szia, ilyen vagy valami hasonló bonsai tálat keresek.Tudja valaki, hogy Szeged közelében hol lehet kapni 30x25x5 méretű, vagy hasonló tálat?
VálaszTörlésHelló!
VálaszTörlésSajna ezeket én is csak Budapestről tudtam beszerezni. Szegeden talán a "nagy" obi-ba lehet venni tálakat, de azok kör alakúak, fehérek, és ki kell lyukasztani az aljukat. Nekem is ez az egyik gondom hogy Szegeden és környékén nem tudok bonsaial kapcsolatos dolgokat beszerezni.
Looks very nice. All the best from Denmark.
VálaszTörlés